3 legpusztítóbb marketinges hiba

A 3 legpusztítóbb tévhit a marketinggel kapcsolatban

A legtöbb kisvállalkozás általában kevesebbet költ marketingre, mint amiből reálisan eredményeket érhetne el. Ez nem túl szerencsés, hiszen a megfelelő tervezéssel egy alacsonyabb költségvetésű marketing kampány is komoly eredményeket hozhat, még a legkisebb induló vállalkozások számára is.

Ha vállalkozók túllendülnek a marketinggel kapcsolatos negatív feltevéseiken, könnyebben találhatnak olyan marketing csatornákat, amelyek hosszú távon is eredményeket hoznak. Az alábbiakban összeszedtük a 3 legkárosabb hiedelmet, amit a cégvezetők feltételeznek a marketingről:

1. “Nekem nincs szükségem marketingre.”

Sok vállalkozó számára magától értetődő azt gondolni, hogy nincs szüksége cégének vagy márkájának reklámra. Emögött a gondolat mögött az a gondolatmenet áll, hogy az induló vállalkozások gyakran alulról szerveződnek, úgy kerülnek kapcsolatba az ügyfélkörükkel és a vevőkkel, hogy a hírük szóbeszéden alapszik. Ha valamilyen sikert érnek el, meggyőződésük, hogy a marketingnek már semmilyen befolyásoló hatása nem lehet a korábban is működő értékesítési folyamatokra.

A másik gyakran előforduló jelenség, hogy sok vállalkozó, az első sikertelen marketing próbálkozások utána, már sajnálja reklámra, márkaépítésre vagy bármilyen marketing kezdeményezésekre fordítani a pénzét.

Mi lehet a megoldás?

A számok sosem hazudnak. Mindenkinek szüksége van valamilyen formában marketingre. A legfontosabb, hogy a tulajdonos is megismerje vállalkozása szükségleteit és tisztában legyen a marketingre fordítandó költségkerettel. A digitális korban ennél nincs is egyszerűbb dolog, hiszen néhány eszköz segítségével könnyedén növelhető a márka ismertsége és az új ügyfelek száma egészen alacsony havi költségkerettel is:

2. “Soha nem tudhatom meg, hogy milyen változások történtek a marketing kampányok hatására”

Sok kezdő vállalkozó, aki megbízott egy ügynökséget vagy valamilyen formában befektetett marketingbe, általában annyit lát az eredményekből, hogy jött pár új hírlevél feliratkozás, esetleg találkozik saját hirdetésével valamelyik közösségi média oldalon. Az előbbieken túl nincs nagy rálátása a marketing folyamatokra és eredményekre.

Ez a jelenség azért fordulhat elő, mert sok vállalkozó nem követi rendszeresen a marketing folyamatokat. Akiknek nincsen elegendő idejük vagy energiájuk és nem tudják nyomon követni a kampányaik alakulását, gyakran érezhetik úgy, hogy csak elégetik a pénzt.

Hogyan tovább?

A marketing olyan, mint a vállalkozás bármely más aspektusa. Nem tudjuk javítani a teljesítményt, ha nem tudjuk, hol mutatkozik meg az eredmény. Ahhoz, hogy a vállalkozó tisztában legyen az éppen zajló folyamatokkal és a kampányok hatékonyságával, mindenképpen nyomon kell követnie azokat legalább havi, de jobb esetben heti rendszerességgel. A következő merőszámok segítséget nyújthatnak minden vállakozónak:

  • Megjelenések száma – hányszor jelennek meg a hirdetések?
  • Kattintások száma – hányan kattintanak a hirdetésekre?
  • CTR (átkattintási arány) – több kampány esetén különösen fontos
  • Konverziók száma – árajánlatkérések, megrendelések, feliratkozások száma
  • ROI (befektetésarányos megtérülés) – mennyit hoztak a kampányok?

3. “Nem engedhetem meg magamnak, hogy marketingre költsek.”

Vállakozói körökben igencsak népszerű David Ogilvy mondása miszerint, a marketingre költött pénz fele csak kidobott pénz, ám azt soha nem tudjuk, hogy melyik fele volt hasznos és melyik nem. A jelenlegi gazdasági környezetben a legtöbb vállalkozás minden lehetséges módon igyekszik csökkenteni a költségeket és ebben folyamatban jellemzően a marketing büdzsé visszavágása az első lépés. A kérdés, hogy ez valóban megtakarítást jelent vagy annak az éltető csapnak az elzárását, amivel tovább csökken a túlélési potenciál?

Nehéz lenne általánosságban megmondani, hogy mennyit kell költenie egy vállalkozásnak ahhoz, hogy folyamatosan tudjon új ügyfeleket szerezni, túlélje a nehéz időszakokat vagy tovább tudjon növekedni.

Hogyan tovább?

Egy biztos: a marketingre költeni kell és ezt nem azért mondjuk, mert éppenséggel marketinggel foglalkozunk, hanem azért, mert az a vállakozó aki nem költ marketingre, annak munkában vagy munkaidőben kell “megfizetnie” ezt a árat. Nincs ingyen ebéd! A kérdés inkább az, hogy milyen reklámozási formákban gondolkodhatnak a kis- és közepes vállalkozások? Mennyire mérhetőek, mennyibe kerülnek és milyen megtérülést hoznak?

Természetes, hogy a jelenlegi helyzetben sok vezető aggodalmakkal és kétségekkel küszködik, ám nem szabad elfelejteni, hogy a megfelelő tervezéssel és ráfordítással a marketingbe fektetett pénz előbb vagy utóbb mindig megtérül.

Ha bármilyen kérdésed merülne fel az online marketinggel kapcsolatban nyugodtan keress minket elérhetőségeinken vagy foglalj időpontot egy teljes mértékben kötelezettségmentes és díjmentes konzultációra az alábbi gombra kattintva!

DÍJMENTES TANÁCSADÁS

Reggeli Rutin

5 reggeli rutin, hogy jobban induljon a napod

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, mikor nehezebben indulnak a napok. Ilyenkor kétszer-háromszor állítod szundira az ébresztőt, mielőtt sikerülne rászánni magadat, hogy kimássz az ágyból. Ennek önmagában az következménye, hogy pánikszerű rohanással indítod a napod, hogy ne késs 10 percnél többet a munkahelyedről vagy a reggelre megbeszélt találkozóról, ráadásul negatívan és depresszíven indítod a napot és ez a hangulat jellemzően kitart a felkelést követő 2-4 órában is.

A következőkben 5 olyan reggeli rutint szedtünk össze, amik neked is segíthetnek, hogy jobban induljon a reggel és ezáltal produktívabb, fókuszáltabb és sikeresebb lehess az egész nap folyamán. És tudod mi a legjobb az egészben? Az, hogy egyik rutin sem tart tovább 1 percnél!

1.Hidratálj azonnal

A szervezetünk alvás közben folyamatosan dehidratálódik, ezért ébredés után amilyen gyorsan csak lehet érdemes meginni egy nagy pohár vizet. Ha teheted még este készíts be egy pohárral az ágyad mellé, ha egy nagy pohár vízzel indítod a reggelt sokkal könnyebben fog indulni a napod.

2. Tisztítsd ki az elméd

Biztos te is ébredtél már frusztráltan és stresszesen vagy egyszerűen csak rossz kedvűen. Az ilyen reggeleken nagyon sokat segíthet egy rövid yoga gyakorlat vagy akár egy pár perces meditáció is. Az egyik kedvenc gyakorlatom az indiai Pranayama yogából átvett 4-7-8 légzőgyakorlat, amivel percek alatt meg tudok nyugodni és kitisztítani az elmémet.

Ennyi az egész:

  1. Fújd ki gyorsan a levegőt a szádon, mint amikor elakarsz fújni egy égő gyertyát
  2. Ezután szívj be levegőt az orrodon lassan, kb. 4 másodpercen keresztül
  3. Tartsd bent a levegőt 7 másodpercig
  4. Majd fújd ki hosszan kb. 8 másodpercen keresztül
  5. Ismételd meg háromszor ezt a gyakorlatsort!

Ezt gyakorlatot csinálhatod rögtön ébredés után az ágyadban ülve, reggeli után vagy akár munka közben is.

3. Képzeld el a tökéletes napot

Egy olimpiai versenyzőkkel készített tanulmány szerint azok a sportolók akik a fizikai felkészülés mellett vizualizációval, mentálisan is készültek a versenyekre nagyobb eséllyel arattak győzelmet. Azok a versenyzők, akik naponta többször elképzelték ahogyan elsőként érnek célba, végül magasabb arányban arattak győzelmet a versenyeken, mint azok, akik kizárólag fizikálisan készültek fel.

Használd te is a vizualizációt reggelente, képzeld el ahogyan végzel a legnehezebb és legfontosabb feladattal vagy gondolj bele, hogy milyen jó lesz, akikor végre sikerül lezárni egy régóta húzódó projektet. A vizualizáció úgy stimulálja az agyunkat, mintha ténylegesen megtörténne velünk az elképzeld élmény, tehát amikor valóban csinálni kell a feladatot, akkor hatékonyabban fogjuk végezni a dolgunkat és végül nagyobb eséllyel járunk sikerrel.

4. Adj hálát

Az életben sok dolgot hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni. Ha reggeleket azzal indítod, hogy emlékezteted magadat 2-3 dologra, ami jó az életedben sokkal pozitívabban indul majd a napod. Nem kell nagyon túl gondolni, mert igazából nagyon sok mindenért lehetsz hálás. Például azért, hogy egészséges vagy, hogy van mit enned reggelire vagy akár azért is, hogy aznap kisütött a nap. A lényeg, hogy reggel emlékeztesd magadat a jó dolgokra az életben, így a nap további részében is pozitívabb maradsz.

Egy manchesteri egyetemen végzett kutatás szerint azok a hallgatók, akik mindennap leírtak 3 dolgot, amiért hálásak az életben sokkal jobban érezték magukat és összességében kipihentebbek voltak társaiknál.

5. Mozgasd át magad

A reggeli kávé helyett jobban jársz, ha egy gyors reggeli tornagyakorlattal kezded a napot. Próbáld ki, hogy egy héten keresztül egy rövid tornával indítod a napod koffein helyett! A reggeli mozgástól gyorsabban felébredsz, mintha éhgyomorra ledöntenél egy bögre kávét, ráadásul egész napra feltölt energiával.

Találj egy hozzád passzoló rövid gyakorlatot, ami igazából bármi lehet, akár egy rövid kocogás, 10 fekvőtámasz vagy guggolás, egy kis nyújtás vagy akár egy rövid yoga gyakorlat is.

Próbáld ki egy héten keresztül az egyik reggeli rutint (vagy mindet) és látni fogod, hogy mennyivel könnyebben indulnak majd a napok! Sokkal energikusabb, pozitívabb és hatékonyabb leszel a nap folyamán, még akkor is ha eddig utáltad a reggeleket.

Hatékony időbeosztás

10 tipp, hogy hatékonyabban oszd be az idődet

Sokak szerint az egyik leghasznosabb képesség az életben, ha megtanulod hatékonyan beosztani az idődet. Ha nem tudod menedzselni a rendelkezésedre álló időt, akkor valószínűleg sem a munkádban, sem a magánéletedben nem fogod tudni elérni azokat a célokat, amiket kitűztél magad elé. Ha jobban belegondolunk szinte az idő egyetlen olyan dolog az életben amiből mindenkinek ugyanannyi van. Lehetsz idős vagy fiatal, férfi vagy nő, gazdag vagy szegény mindenképpen 24 órából áll egy napod, akárcsak a többi embernek. Mivel mindenkinek azonos mennyiségű idő áll rendelkezésre, ezért valójában csak az számít, hogy mennyire hatékonyan tudod beosztani.

1. Jól válaszd meg a céljaidat

A legtöbb ember nem tudja megfelelően meghatározni a céljait, feltéve, hogy egyáltalán vannak kitűzött céljai. Az első lépés az, hogy tudnod kell hova akarsz eljutni, hogy mit szeretnél igazán. A következő lépés, hogy konkrét célokat határozol meg. Sokan túl könnyű vagy irreálisan nehéz célokat tűznek ki maguk elé. Figyelj arra, hogy olyan célokat határozz meg, aminek az elérése kihívást jelent számodra, de reálisan teljesíthető.

2. Találj egy jó időbeosztási rendszert

Miután megvannak a céljaid, meg kell találnod, hogy számodra melyik időbeosztási rendszer lehet a legmegfelelőbb. Az egyik legelterjedtebb időmenedzselési technika 4-es felosztású. A rendszer lényege, hogy fontosság és sürgősség alapján osztod fel a feladataidat a következő kategóriák szerint:

  • fontos és sürgős
  • fontos, de nem sürgős
  • nem fontos, de sürgős
  • nem fontos és nem sürgős

A legfontosabb, hogy az időd nagy részében a fontos, de nem sürgős feladatokra fókuszálj és kerüld el a nem fontos és nem sürgős feladatokat.

3. Kövesd nyomon, hogy mivel töltöd az idődet

Monitorozd legalább egy héten keresztül, hogy mivel töltöd az idődet. Biztos, hogy meg fogsz lepődni az eredményen. Fogj egy füzetet vagy a telefonodon nyiss egy jegyzetet, ahova 30 perces időközönként felírod, hogy mivel-mennyi időt töltöttél. Ez egy kicsit macerás és körülményes, viszont csak egy hétig kell csinálnod és nagyon hasznos következtetéseket vonhatsz le az eredményekből.

4. Kezdj minden napot a legnehezebb feladattal

Talán ez az egyik legfontosabb pontja a listának. Minden napodat kezdd azzal, hogy a legnehezebb vagy legutálatosabb feladatot végzed el. Ha így indítod a reggelt, akkor a nap hátralevő részében is meg fog maradni a lendületed és összességében többet tudsz majd teljesíteni.

5. Kövesd a 80-20-as szabályt

Más néven a Pareto elvét. Vilfredo Pareto olasz, közgazdász a társadalmunkban jelenlévő egyenlőtlen vagyoneloszlás tanulmányozása során jött rá arra a képletre, aminek az a lényege, hogy a társadalom 20%-a birtokolja az összes vagyon 80%-át. További közgazdaság tudományi kutatások és megfigyelések alapján megállapították, hogy általában az összes elvégzett munka 20%-a hozza az eredmények 80%-át. Törekedj arra, hogy arra 20%-ra fordítsd az időd és energiád nagy részét, ami a legtöbb eredményt hozza.

6. Különíts el időt az emailekre és telefon hívásokra

Ha folyamatosan a beérkező emailekkel és telefonokkal vagy elfoglalva szétforgácsolódik a figyelmed és nehezebben tudsz az igazán lényeges feladatokra koncentrálni. Sokkal hatékonyabban tudsz megoldani egy-egy komplex, nagyobb figyelmet és koncentrációt igénylő feladatot, ha közben nem foglalkozol az emailekkel és a telefonoddal. Határozz meg magadnak egy külön idősávot, amikor csak a beérkező levelekkel foglalkozol, ilyenkor válaszolhatsz mindenkinek és nem fogsz lemaradni semmiről, viszont nem terelődik el a figyelmed a fontosabb feladatokról.

7. Kapcsold ki a Facebookot és a közösségi médiát

Ezt külön pontba szedtem, mert a legtöbben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy napközben leszakadjunk a közösségi médiáról. Ha folyamatosan érkeznek a Messenger üzenetek, a Facebook értesítések és Instagram likeok, szinte lehetetlen fenntartani a figyelmet. Gondolj bele, naponta hányszor nyitod meg a Facebookot vagy az Instát? A sok 5-10 perces böngészésből a nap végére több órányi elpazarolt idő keletkezik. Egy kutatás szerint a magyarok átlagosan 86 percet töltenek böngészéssel a facebookon napi szinten. Ha ezt a munkaidődben teszed az biztos, hogy nem segít a céljaid elérésében.

8. Tarts gyakrabban szünetet

Egy kutatás szerint a legjobb teljesítményt úgy érhetjük el, ha 52 perc munka után 17 perces szüneteket tartunk. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy több mint negyedórára eltűnjön az íróasztalától, de próbálj meg törekedni arra, hogy több apró szünetet iktass be. A pihenés után sokkal hatékonyabban fogsz tudni dolgozni, mintha egyben nyomnád le a 8 órát. A gyakori szünetek segítenek a maximumon pörögni mentálisan, érzelmileg és fizikálisan egyaránt.

9. Meditálj vagy mozogj minden reggel

Nem is gondolnánk, hogy a testmozgás összefüggésben lehet a hatékony időbeosztással, pedig a reggeli futás vagy meditálás nagy mértékben segíthet abban, hogy összeszedettebbek és fókuszáltabbak legyünk a nap hátralevő részében. Kezdésnek próbálj ki egy 15-20 perces reggeli meditációs vagy tornagyakorlatot és látni fogod, hogy hihetetlen mértékben fel tudja turbózni az energia szintedet, a teherbírásodat és a koncentrációdat.

10. Minden este írj feladat listát

Minden este írd össze a legfontosabb tennivalóidat a következő napra. Tekintsd át a céljaidat és határozd meg azokat a feladatokat, amik közelebb vihetnek azok eléréséhez. Valószínűleg nem holnap fogod megvalósítani a legfontosabb céljaidat, de mindennap közelebb kerülhetsz hozzájuk, ha hatékonyan tudod meghatározni a mindennapi tennivalókat. A napi feladatok megvalósításával érheted el komplexebb és hosszabb távú céljaidat.